Egri borvidék



A két körzetre osztott, 18 települést magába foglaló egri borvidék egyike Magyarország leghíresebb és leglátogatottabb borvidékeinek. A Bükk hegység déli lankáin fekvő, mintegy 5000 hektáros terület ad otthont a méltán híres egri boroknak.
Az ország északi részén fekvő borvidék éghajlata minden szempontból kedvező a szőlőtermesztésnek, hiszen az országos átlagtól eltérően ez a vidék szárazabb és hűvösebb, viszont valamelyest védve van a környező dombok által, s emiatt nem annyira változékony az időjárás. A napsütéses órák száma a nyár végi, kora őszi napokban igen magas, ez megint csak elősegíti a kiváló minőségű szőlők termesztését. A legkülönfélébb szőlő fajták termesztéséhez nagyban hozzájárul a kiváló minőségű, miocén kori riolittufa, a különféle barna erdőtalajok, illetve a mészkő is.
Az egri szőlő és bortermelés hagyománya egészen Szt. István koráig nyúlik vissza, azaz, szinte egyidős a magyar államiság történetével. Az első magyar uralkodó által létrehozott püspökség nagyban hozzájárult a borkultusz kialakulásához, hiszen a külföldről betelepült – többek közt burgundiai szerzetesek – tették lehetővé a borkultusz megteremtését, azzal, hogy a legkülönfélébb szőlőfajtákat hozták el a vidékre. Az 1241-1242. évi tatárjárást követően betelepített vallonoknak köszönhetően, a szőlő és bortermelés egyre fejlettebb szintre lépett, hiszen olyan technológiákat ismertettek meg az itt élőkkel, mint pl. a hordó készítés mestersége. A XIV. századtól kezdve már a domb irtás helyeit is szőlővel ültették be, így növelve a művelhető területek számát. Bár a XVII. században Eger városa és a környék is a (bort nem fogyasztó) törökök uralma alatt állt, a szőlőtermesztés ennek ellenére nem hanyatlott, hiszen felismerték a nedű kereskedelmi hasznát. Az 1800-as évek végén, Amerikából behozott filoxéra azonban elpusztította az ültetvények mintegy 90%-át és a honos szőlőfajták többségét, így új, eddig a vidéken ismeretlen fajtákat kellett meghonosítani.
A jelenleg is termelt, túlnyomó többségben lévő szőlőfajták az alábbiak: a vörös szőlők közül a kékfrankos, kékoportó, zweigelt a fehér szőlők közül pedig a leányka, a rizlingszilváni, az ottonel muskotály és az olaszrizling a legkedveltebb fajta.